Az ajtó

A tehetetlenség küszöbén folyik
Vörös vérem kínzó melege,
A zsanér alatt bőgve kopik,
Lelkem fagyott fegyvere.

Könyekkel olajozott záram,
Beragadt a rozsda markába.
Résen szűrődik ki vágyam,
S mászik a bűzös kamrába.

Szellemem ajtaján, nincs ablak,
Melyen tekintenék messzire.
Már nem fáj az arcnak,
Ha a falap vágja telibe.

Kilincsem kitépve őrjöng,
Hogy nincs ki ajtóm nyissa,
Ez maradhat a börtön,
Mely a testem sötét titka.

Dark Heart

Ünnepek után

Megfagyott havon megcsúszik
A nap kacér sugarának lába,
Két karját törve úszik
A ház előtt ácsorgó pocsolyába.

Didergő csavargó takarózik
A hópelyhek olvadó tömegével,
Meggyalázott karácsonyfa hajladozik
Ropogva a kínzó tűz nyelvében.

Elmúlt az ünnepek lázában
Égő szerető érzelem,
Nincs már az árvák házában
Köszönettől égő szép szemek.

Nincs apró a koldus zsebének
Mohó hatalmas gyomrában,
Nincs ajándék a gyerek kezében,
Se pohár bor a fogdában.

Nincs ünnepi étel az asztal
Fényesre pucolt lapján,
Nincs gyümölcs se friss se aszalt,
Csak gipsz a nyugdíjas karján.

Újabb dühödt tekintettek
Szaladnak az utcán munkába,
Újra szólnak a fegyverek
A sértett vad markában.

Dark heart

Szakít...

Ködjárta félelmeim haván,
Csillan csúf csillag fénye.
Hantom felett ő lessz talán,
Szerte szakadt szerelmem képe.

Alkonypírbe burkolva minden
Halott holnap reménye,
De küzdelem dúl itt benn,
Tenger titkaim képébe.

Mélybe húzó pilantás vadul
Rángatja ragasztott vértem,
Széttépi érzelmeim balul
Forrasztott füstjét az égben.

Elmúlással takart születésem
Megújult mélységes medrében,
Szívem minden gyors lüktetése
Szilánkokra szakítja szemében,
Érzelmeim érzékeinek csalfa
Kiismerhetetlen hangját;

Mely lopva, gátlástalanul csalva
Tépi mindenki magas rangját.

Dark heart