Álom és mégse

Álmomban lidérceim, démonaim hívnak,
Még élő barátaim, feszülve sírnak.
Elmosódó képek, arcomra szállnak,
Bíbor férgek, lelkemre fekélyt rágnak.

Feszületek vonzzák kezem, lábam,
Szeretők, késsel boncolják vágyam.
Alkohol csalogat, az áhított feledéshez,
Jégszobrok intenek a magány melegéhez.

Sírkövek nyújtják, ölelő karjukat,
Árnyékok fedik fel ocsmány arcukat.
A gúny kacag, hamisnak ítélt létemen,
Köd szitál, messze hagyott lényemen.

Halál szólít hű csatlósának, magához,
Emberek kötnek, gyógyíthatatlan ragályhoz.
A szülők felejtik nevemet, arcomat,
Ismeretlenek döntik el harcomat.

Füst lepi el tudatom mozzanatait,
Sírásó temeti csalfa verseim, koporsólyait.
Én csak nézem, s nem tehetek semmit,
Felébredve szemem, ugyanezt kémleli.

Dark heart

A városban

Újabb sötét alkony dereng
Az élettől lázas város felett,
Fáradt szempár, az aszfalton mereng,
Látja már, a közelgő hűs telet.

A betonra fagyott vízcsepp csillog
Dacosan, a csillagok felé,
Nem hívják; könnyesen pislog,
Kristály szúrja tiszta szemét.

Lassan köd ül a párkányokra,
Nedvesen körbe fogva mindent,
Sejtelmet kölcsönöz az árnyékokba,
Melyet a hold, a járdára hintett.

A város, hideg sóhajt szippant,
Acélvirágos tüdejének hörgőibe,
Egy újabb, sötét alkony pislant,
Az élettől lázas város szörnyeire.

Dark heart

Magával ragadt e táj

Meghalt fák kérge, ropog a harmatos fű fölött,
Vadul világító szempár, hasítja szét a ködöt.
Az éjjel sír, egy virág selyem szirmára könnyet,
Halálos hideg folytja, saját képébe a völgyet.

A korcs ágak közé, halált fúj a sivár szél,
Iróniával mosolyog, a csillaggal felszúrt ég.
Mély sóhajt lehel, a holdnak nevezett égitest,
Megcsonkolva suhan alatta, egy halott kéjes test.

Saját szagába fulladt a völgy forgataga,
Lassú, gyászos minden kínos, torz mozzanata,
A teremtő levette kezét, eme halálos csodáról,
S vízgyűrűt szakít le, a nincstelen tócsáról.

Csak az én szemem jár e tájon,
Nem térek vissza, egy forró, meleg nyáron.
Lábnyomom hagyom, a mocsár magába rántó prérijén,
Az elhagyatottság, itt egy cselszövő építész.

Oly mámorító kép folyik, agyam eltakart zugába,
A testem, már csak csendben csörgedezik a Dunába.
Magával ragadta testem, de tudatom itt maradt,
S e mámorító képhez, az örökkévalóság ragaszt.

Dark heart

Halál előtt

Bő ingem bugyrai rejtik
Testem minden kínját,
Mik álmaim szaggatva,
Vérrel arcomat mossák.

Megdagadva kezem ujjai,
Fájva húzzák a tintát.
Keserű lapom serceg fájón,
Hangját nem hallom tisztán.

Fülembe szól a régi idő,
Újjá festett sötét arca.
Elmosva, kifestve, máztól
Viszketve, véresre vakarva.

Dübörögnek mellettem vadult
Kések életlen pengéje,
Húsomba mélyeszti agyarát,
Vért szomjazó mérgével -
A Halál!

Dark heart

Megtört küzdelem

Ismét kínlódva húzza soraimat,
Befagyott hegyű tollam tintája.
Nem szórom bús poraimat,
A megvadult szél markába!

Elérhetetlen álmaim pillérjeit,
Saját elmém töri meg.
Szólítanak füst szagú lidérceim,
S harcba fáradt földiek.

Dark heart

Szent cél

Szívedbe mélyesztem karmom,
Vértől vöröslő élét.
Serlegem elixíred alá tartom,
S élvezem a mérgét.

Bugyogó véred, ajkamhoz veszem,
Hogy érezzem melegét.
Halk sikolyod, a földhöz verem,
Follyon rólad verejték.

Halálhörgésed kéjes vágy,
Mely nem hagy nyugodni.
El kell érnem, bármi az ár,
Koporsóba foglak burkolni!

Dark heart

Újra

Meghalt gondolat, szó érzés,
Újra karmát mélyeszti mélyre.
Ismét kering agyamban a kérdés,
Miért nem léphetek ki a fényre?

Letargia újra szövi régi hálóját,
Mellyel lelkem vonta magához.
A félelem veti nekem újra vánkosát,
Hozzá melegedek alatta a magányhoz.

Múzsa nélkül kopik tollam tintája,
A papírrostok hűs ködében.
Ismeretlen szavakat, jeleket firkálva,
Szunnyadok a ború ölelő ölében.

Halálos árnyék bújik sminkem mögé,
S láthatatlan könnyet kapar arcomra.
Lelkem tudatom mind az övé,
Mellyel végső csapását méri harcomra.

Dark heart

Ez a 3 vers még a legelsők közül van ahogy majd érezni is fogjátok hogy milyen nyersek, de felrakom hogy bemutassa a kezdeteket, hogy honnan indultam.

Szebb képek...

Csillogó Szemeid merednek
Megfáradt lelkemre>
Tőled ézem emlékszem,
Szebb képekre.

Tűz gyúl tollam hegyén,
Múzsám kérem te légy!
Légy ki szeret, s kit szeretek,
Szívem nyújthassam teneked!

Őrizőm lettél álmomban,
Ki lelkemet védi;
Szívünk szól kánonba,
A hazugságot tépi.

Szeress ölelj fonj át!

Dark heart

Mert szeretlek!

úszom szemed hamvas pillantásában,
Szárnyalok tested illatárában.
Kezedet nézve, álomba sülyedek,
Borongva érzem csak hűlt helyed;

Melyen most, csak szavaid zúgnak;
Mint bogár, süket fülembe búgnak
Egyre másra, és szívembe másznak.
S ott új, zárt kapukat tárnak.

Szélesre nyílva csak te léphetsz át,
Megpendítve testemben a vénát.
Mitől érez fagyott szívem,
S múzsámnak szól rég hallott rímem.

Múzsám lettél, szépséges őrizőm!
Hogy újra megtörök, volt rá kétkedő.
De ezer darabra törted évszakom
A telet; - Felolvadt tőröm a jégcsapom.

Elnémult tollam neked muzsikál,
Nem kellenek csalfa fúriák!
Csak te! Szíved, szemed, tested,
Kezed, boldog vagy mélabús kedved-

Csak te kellesz teljes valós lényed,
S ha szánsz rám napot, hetet, évet;
Életem , s újra forró szívem neked adom,
S emem érzést, soha el nem hagyom.

Dark heart

Hamis szerenád

Ismét tollam markolva lepedőmbe süppedek,
Nézem lábnyomod, de csak hűlt helyed
Mered rám! Nincs hamis szerenád,
Mely füledbe csalfa álmot ád.

Megannyi érzés kavarogva lüktet bennem,
Mint friss vért hozó artéria. Mondhatom szebben
Hogy szeretlek? Szívem hordod testedben,
Nem kérném meg ha azt kérnéd felejtsem.

Dark heart

Megtaláltam, megbékéltem

Megrökönyödött falak alatt
Kúszik meggyötört lelkem,
Jéghideg vízbe merített lanttal
Kusza álmaimról éneklem.

Kútba mászva, zuhanok egyre
a láthatatlan mélységeimbe,
De alját soha el nem érve,
Könnyen szórom bús képeimbe.

A ház oldala dől rám
Dübörgő gyilkos haraggal,
Ahogy egy küklopsznak fáj
Az életnek, korcs alakja.

Cet gyomrában találkozok
Önnön magam testével,
Leborulva Isteni hálát adok,
Mint régen látott testvérnek.

Elfásult lelkem vérem szívja
Csuklóm lüktető eréből,
Mint pap a misebort issza
Vért síró, világtalan szeméből.

Élettelen testek vonaglanak,
Forró táncba hozva elmém.
Hangom sikít a vonat alatt,
Megbánva, bocsátva minden tettét.

De démon hurcol magával
Börtönöm sötét kriptájába,
Lassan megbékélve a halállal
Szemem, hűsre fagyott kristályába.

Dark Heart

Mély arspoetica

Feketével festett szemek
Egy új dimenzióba merednek,
A halálon kacéran nevetnek,
Mikor ismeretlent temetnek.

Feketével festett szájak
Beszéde oly forrón fájna,
Mint a test ezernyi vágya,
Mely minden bűnnek meleg ágya.

Feketével festett körmök
Vadul csapnak mint az ökrök,
Beléjük bújva az ördög,
Vérrel telítve a vödrök.

Feketével festett hajak
Fogja őket baljós szalag,
Szálai közt kicsinyes szavak
Úsznak, mint víz szinén a halak.

Feketével festett szívek
Nem folynak benne színek,
Csak korcs festői rímek,
Versekhez megfogó mély címek.

Dark Heart

Tanáraink

Újabb szerencsecsillagot öltek le
Sorsom feketében úszó egéről,
Nem bízhatok, csak a szörnyekben,
Vitát nyithatnánk tanáraim nevéről.

Diszkriminálásba fulladt értelem
Törli a verejtéket homlokukról,
Kenyerük, az igazságtól való félelem,
Diákok! lóghattok a homlokzatról.

Reményekkel lépcsőt építenek alád,
És hiszed, kezed fogva kísérnek fel.
De kötél szorul a diák nyakán,
Ijesztgetik csonkított lidércekkel.

Örömmel lesik lógó tetemed,
Ahogy keselyűként zabálnak belőled,
Anyagi érdekből, levágják lelkedet
Hogy maradj! Pénzt csikarjanak belőled.

Bizalommal fordulj hozzájuk!
Bízz!? hogy megaláznak mindig,
Rocker, hipp-hopp-os diák formájú
EMBERT, eltipornak egész a sírig.

Dark Heart

Az ajtó

A tehetetlenség küszöbén folyik
Vörös vérem kínzó melege,
A zsanér alatt bőgve kopik,
Lelkem fagyott fegyvere.

Könyekkel olajozott záram,
Beragadt a rozsda markába.
Résen szűrődik ki vágyam,
S mászik a bűzös kamrába.

Szellemem ajtaján, nincs ablak,
Melyen tekintenék messzire.
Már nem fáj az arcnak,
Ha a falap vágja telibe.

Kilincsem kitépve őrjöng,
Hogy nincs ki ajtóm nyissa,
Ez maradhat a börtön,
Mely a testem sötét titka.

Dark Heart

Ünnepek után

Megfagyott havon megcsúszik
A nap kacér sugarának lába,
Két karját törve úszik
A ház előtt ácsorgó pocsolyába.

Didergő csavargó takarózik
A hópelyhek olvadó tömegével,
Meggyalázott karácsonyfa hajladozik
Ropogva a kínzó tűz nyelvében.

Elmúlt az ünnepek lázában
Égő szerető érzelem,
Nincs már az árvák házában
Köszönettől égő szép szemek.

Nincs apró a koldus zsebének
Mohó hatalmas gyomrában,
Nincs ajándék a gyerek kezében,
Se pohár bor a fogdában.

Nincs ünnepi étel az asztal
Fényesre pucolt lapján,
Nincs gyümölcs se friss se aszalt,
Csak gipsz a nyugdíjas karján.

Újabb dühödt tekintettek
Szaladnak az utcán munkába,
Újra szólnak a fegyverek
A sértett vad markában.

Dark heart

Szakít...

Ködjárta félelmeim haván,
Csillan csúf csillag fénye.
Hantom felett ő lessz talán,
Szerte szakadt szerelmem képe.

Alkonypírbe burkolva minden
Halott holnap reménye,
De küzdelem dúl itt benn,
Tenger titkaim képébe.

Mélybe húzó pilantás vadul
Rángatja ragasztott vértem,
Széttépi érzelmeim balul
Forrasztott füstjét az égben.

Elmúlással takart születésem
Megújult mélységes medrében,
Szívem minden gyors lüktetése
Szilánkokra szakítja szemében,
Érzelmeim érzékeinek csalfa
Kiismerhetetlen hangját;

Mely lopva, gátlástalanul csalva
Tépi mindenki magas rangját.

Dark heart

Letargia

A pesszimizmus formálja lírám
Szavainak megcsalt hangjait,
Vérrel festő vörösded tintám
Csonkolja Szeretőm ölelő karjait.

Döglött mondatok iróniára szúrva
Feszülnek a megvetés kersztjén,
A közönytől a hangok búgva
Korbácsolják a szeretett szenvedélyt.

Sikolyba torkolló megannyi vallomás
Csutakolja fel a mocskos padlót,
Rajta a szerelem angyala dacból már
Fosztja a gyöngyétől a kagylót.

Gyűlölet karcolva a gyűrűnek
Ezüsttől villogó hazug élébe,
Véresre mart képek gyötrődnek
A láthatatlan boldogság fényében.

Dark Heart

Eltakarva minden

Fullasztó, bíbor ködbe ülepedő
Nincstelenség márványszobra
Kémleli vakon, a tülekedő
Lelkeket, kik úgy állnak sorba,
Mint szmogba fulladt autók dudája,
Mi fogyasztja agyad, egyre butábbra.

Őszi avarnak döglött levelei
Fedik az agyag lepte földet,
S minden korcsosult est feletti
Csillagkép szerű körnek,
Milliárdnyi, apró pontját,
A sátán hőn használt botját.

Testek lógnak a levegő
Megszürkült, hűs habjába,
Kereszt mögé rejtőző teremtő
Ringatja félve, a karjában,
A tiszta ég alatt fagyhalált
Halt meddő méhek magzatját.

Dark Heart

Szétszakított Letargia

Megfáradt szemek lázas pislogása
Dögönyözi a vírusok ágyát,
Halál angyal fülbemászó sikongása
Simogatja az emberek halált hozó álmát.

De fénycsóva szakítja a borút
Ahogy kedvesen érzelmekbe topog,
A szívbe egy érzés mélyre szorult,
A jégbe zárt vaskapun egyre kopog.

Reszketve nyitom az ajtó kilincsét
Résre, hogy tekintetem kiférjen,
Kinyújtom remegő kezem bilincsét,
Lesütöm szemem, hitéből nehogy kitérjen.

Kulcs zörren, a zár kattan,
Koppan a padlón a súlyos teher.
Kinyílik a zord égető katlan,
S körbevesz a jóleső enyhhely.

Dark Heart