Meg nem kapott csókod

Meghajolt fák buknak fölém,
Bús, megfáradt komorsággal,
Virágot bont érted minden növény,
Szivárvány színű komolysággal.

Szél csapja szét, a felhők hadát,
Hogy a hold úsztasson ezüstben,
Egy csillag fordítja rád arcát,
Hogy ragyoghass a szemünkben.

Hajnali harmat mossa álmom,
Korcsosult, kusza gondolatoktól,
A napsütés világítja meg számon,
A mosolyt, meg nem kapott csókodtól.

Szememben csillog minden csillag,
Kik érinthették ajkad édes bőrét,
Szívembe szorult, az az édes illat,
Mit tőled magába szívott, mint örvény.

Dark heart

Takarás

A fagyott fekete világot,
A Halál festi hófehérre,
Mint szülő, ki imádott
Gyermekének volt terhére.

Nincs vörös rúzs az ajkakon,
Nincs fekete ceruza a szemen,
Csak a hűs fehér púder az arcokon,
Gyászos könny, mi földre cseppen.

Lecsukódik a fedél, örökre,
Az élettelen test felett,
Rábízzák őt az égi őrökre,
Nem dönthetnek mások helyett.

A zárt tető alatt megbúvó pára,
Lassan a fehér púdert mossa,
Kibukkan alóla a piros arc vágya,
S a gondolat a mosolyát vonzza.

Dark heart

Vallás
Elhalványult önérzet, sarkítja
A megszentelt szavak földjét,
Az elmúlás templomát taszítja
Az élet, a vallás földjén.

Dark heart

Hajnalon

Hajnalon, ébredő szemem mögött
Kacér nap, hajad suhan arcomon át,
Illatába vadul kapaszkodom, ez öröm,
Boldogság, mit csak lényed ád.

Kacagva fordulnak csillogó szemeid,
Orchideaként simul, lelked a valódhoz,
Valódi vagy, érzem összefonódnak kezeink,
Puhán bújok óvó karodhoz.

Messze múlja lelked, tested minden gyönyörét,
Mely, bár mély vágyakat ébreszt,
De ha érezhetem, szíved minden örömét,
Magamat, hozzád még közelebb érzem.

Dark heart